top of page

Rólunk

Szia, Olivia vagyok

A Forks a fenntarthatóság, a környezetvédelem és a természetesség jegyében született meg. A kezdetekkor az volt a célunk, hogy a mindennapi életünk úgy éljük, hogy az a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja maga után. Ha még egy lépéssel előrébb ugrok, még mielőtt a férjem megismertem volna, akkor a fókuszom azon volt, hogy a bőröm tiszta és ragyogó legyen. Egy lány voltam, akinek a psoriasis miatt sebek borították a testét és az arcát is. Olyan erős volt bennem a vágy, hogy csak egy legyek a sok szép lány közül, akinek csak pattanásai vannak, hogy ez miatt könnyen ment az életmódváltás is, ami akkor még csak az étrendemre vonatkozott, majd ez bővült ki az évek alatt a rendszeres testmozgással és a mentális/lelki egészség foglalkozásával. Ez a 3 alappillér nagyon sokat segített nekem abban, hogy elérjem a kislánykori vágyaim és az legyek, aki ma vagyok. Később már egymás mellett szélesedett az ismeretünk és tapasztalatunk abban, hogy a környezetvédelem milyen fontos szerepet játszik a mi jóllétünkben. Rájöttünk, hogy mindaz amit naponta megteszünk, az  hat a minket körülvevő világra, ami ugyanúgy visszahat ránk is. Ennek a kapcsolatnak ma már fontos szerepe van az életünkbe és ez az oldal erről is szól és még nagyon sok mindenről. Olvashatsz egyrészt a teljes értékű növényi táplálkozásról, finom receptekkel és életmódbeli tapasztalatokról, másrészt a talajregeneráló és vegyszermentes kertészkedésről, a vidéki élet szépségéről és nem utolsó sorban a környezetvédelemről.

Fontos megjegyeznem, hogy ez az oldal nem a tökéletességről szól, mert arra már mi is rájöttünk, hogy minél jobban törekszünk, annál inkább rájövünk, mennyi mindent tehetnénk még. Sokkal inkább szeretnénk azt megmutatni, hogy egy hétköznapi ember mit tud megtenni a minél kisebb ökológiai lábnyom érdekében, mert egyre többen vagyunk ugyanakkora és véges területen. Örülök, hogy itt vagy, hogy együtt gondolkodunk a máról és a holnapról. Azért pedig külön hálás is vagyok, ha az életedbe be is építesz néhány fontos lépést annak érdekében, hogy a következő generációk számára egy élhetőbb, tisztább és fenntarthatóbb jövőt biztosítsunk. Próbáljuk meg, abból baj nem lehet. :)  

We love fresh organic foods

Szolgáltatásaink hamarosan láthatóak lesznek az oldalon

bottom of page